2014. január 5., vasárnap

4. Mozdulj, mozdulj, mintha élnél ember

Amit megfogattam, hogy továbbra is mozgok majd az új évben is. Legalábbis jó lenne, ha sikerülne tartani a heti legalább 3, de inkább 4, vagy 5 mozgásos napot. Általában este 5 és 6 óra között szoktam itthon tornázni, ez a vizsgaidőszak miatt kellemesen meg is oldható, viszont az év közbeni hajtás, és az órák össze-visszasága miatt nem tudom, hogyan tudom majd tartani, de rajta leszek az ügyön, hogyha nem is ekkor, de mindenképp meglegyen a kitűzött edzés. :)

Amikor elkezdtem a DVD-re, videóra való tornát, akkor még csak Rubint Rékára tornáztam (Réka 2009). Ez körülbelül 3-4 éve volt, akkor elég látványos változást tapasztaltam, de egy idő után meguntam, így nem is olyan intenzitással végeztem a gyakorlatokat.

Volt mikor bejártam edzőtermi - különböző alakformáló, vagy erősítő, Kardió- órákra, de mivel a pénztárcám ezeket nem igazán engedte/engedi meg, így inkább kerestem újfajta edzéseket, amiket otthon is tudok végezni.

Így találtam rájuk:


Jillian Michaels

Vele kezdtem egy nagyobb pihenő után újra neki, a 30 day shred első 10 napos blokkját csináltam sokáig. Mindig közbejött valami, ami miatt több napot ki kellett hagynom, így újra és újra elkezdtem az első blokkot, amit aztán elkezdtem megunni, a második blokk és a harmadik blokk azóta is várat magára. :/


Egyébként igen hatásosak a gyakorlatok, van benne kardió, alakformálás is.
Jilliannek nagyon sok edzése fent van interneten, én is ott szoktam válogatni közülük. Megcsináltam már a Kickbox Workout-ot, és most az új kedvenc, amit pont a napokba csináltam végig, a Banish Fat Boost Metabolism Complete Workout. Nagyon kemény, nagyon fárasztó, de hatásos kardió edzés. Váltogatja benne az intenzitásokat, 7 kör van, és minden kör kétszer ismétlődik.
Nekem bejön. :)

Itt egy link ha érdekel:





Fittness Blender

Youtube-on akadtam rájuk, és nagyon sok videójuk van, mindenféle edzéssel, szinte a bőség zavara áll fent.

Náluk is megjelennek a különböző intenzitású gyakorlatsorok, vagy egyes testrészeket, vagy pedig a teljes testet átmozgatják. HIIT edzéseik is vannak, amiket 2014 egyik berobbanó "új" edzésfajtának is mondanak.

Link:



Péntek Enikő

Ő az új kedvencem, sokat olvastam utána, és csak jókat találtam róla, így meg is szereztem a Zóna edzés DVD-jét, amit azóta is imádok. Ő maga pedig tényleg nagyon aranyos, úgy elmennék az óráira. :)
A Zóna edzés lényege, hogy két izomcsoportra koncentrál, úgy, hogy egyszer az egyikre koncentrál, és ha az épp csak elfárad, áttér a másikra.
Szerepel még a DVD-n intervallum edzés, ahol a váltott intenzitású gyakorlatok fejtik ki hatásukat. Én az első intervalumozásomat nem is tudtam végigcsinálni, a 22 percből 10 percig jutottam, de nem adtam fel, azóta már jó párszor végigcsináltam. :)
Rövid időn belül észre lehet venni a változást, ezt már én is alá tudom támasztani. :)
Szóval nálam ő a kedvenc.

http://tornavideo.hu/ oldalon nagyon sok videó fent van, ezek csak támpontok, nem egész videók, viszont a DVD-n vele együtt lehet végezni a gyakorlatokat.




És a végére egy Heaven Street Seven szám, amiből idéztem a címben :)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése