2015. július 24., péntek

139. TESZT ~ Born Pretty Store - BP-L024 körömnyomda lemez

Ma újabb Born Pretty Store teszttel érkezem, mégpedig egy gyönyörű nyomdalemez tesztjével.


Nagyon szép minták vannak rajta, tele virágokkal, levelekkel. Jól kihasználható lemez tavasszal, nyáron és ősszel is. 

Viszont! Rendkívül megszenvedtem a minták felvételével. Nem tudom miért, de egyszerűen nem akart működni. :( Most kb. a harmadik alkalom eredményeit láthatjátok, és egy- egy alkalom között sok nap telt el.)
Próbáltam az új nyomdázómmal is, azzal végképp nem működött, semmi nem jött fel a mintákból :(

Végül maradtam a kis rózsaszín nyomdázómnál, ami keményebb. Azzal sikerült jó sok próbálkozás után felvenni a mintákat. De ennyit már rég idegeskedtem egy nyomdalemezzel. 

Végül két manikűrt is készítettem, mind a kettőt rózsamintákkal :)

Az első manikűrnél a Moyra rózsaszín holografikus szépségére nyomdáztam az Essence fekete lakkjával. A gyűrűsujjamnál látszik, hogy ott még nem sikerült szépen felvennem a mintát, azért is lett ilyen halovány a rózsa.





A második manikűrnél egy dry brush alapra (citromsárga, és világos rózsaszín volt a fehér alapon) került egy régi Lovely Piros csillámos lakkjával rózsaminta. Ennél a manikűrnél kétféle rózsamintát használtam, a gyűrűs ujjamnál a nyomdalakk kitölti, a többi ujjamnál pedig nem tölti ki a mintát. A képeket nézve nekem jobban tetszik, amikor kitölti a rózsát a nyomdaminta :)




Szóval nem vagyok maradéktalanul elégedett a nyomdalemezzel. Nem értem, miért nem működött egyből, és hogy miért nem kompatibilis a puha nyomdázómmal. Mindenesetre a minták gyönyörűek, és jól kihasználhatóak.

Ha megtetszett ez a nail artos termék, akkor meg tudjátok rendelni http://www.bornprettystore.com/flower-theme-nail-stamp-template-image-plate-born-pretty-l024-65cm-p-20792.html oldalon. Jelenleg 4,19 $-ba kerül, de érdemes figyelni az akciókat.
Az alábbi kuponkóddal (KMSQ10) pedig 10% kedvezménnyel tudtok vásárolni a BPS oldalán a teljes áras termékekből. Ha pedig 10 alkalommal felhasználásra kerül a kuponkód, egy nyereményjátékot szponzorál a BPS.



Jártatok már így nyomdalemezzel?
Esetleg van valami ötletetek, mi lehet a gond?
Melyik manikűr tetszik jobban Nektek? :)

9 megjegyzés:

  1. szép ez a lemeze! És gyönyörű a manikűr! :)

    VálaszTörlés
  2. Legutóbb én is vesződtem, hogy az első két mintát jól felvette a nyomdázó, utána meg nem akarta, hiába pucolgattam a lemezt és a nyomdázót. A melegre fogtam. Ma csak este fogok emiatt lakkozni.
    A második mani nagyon tetszik :) Az első is jó, csak most rá vagyok állva az élénkebb színekre.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem tényleg a meleg miatt van, és amiatt nem akar működni :)
      Igen, a második manikűr nyáriasabb lett :))

      Törlés
  3. Nekem is megvan ez a lemez, én elégedett vagyok vele :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Olyan szépek a mintái, kár hogy megszenvedtem értük :)

      Törlés
  4. Legközelebb lehet, hogy ezt választom :)
    Mindkét manikűr tetszik, a második egy kicsit jobban, szépek a színei. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem te maradéktalanul elégedett leszel a lemezzel :)
      Köszi, a második jóval nyáriasabb lett :))

      Törlés
  5. Nagyon nagyon szép mindkettő!!

    VálaszTörlés