2015. július 20., hétfő

137. Manikűrvadász 18. forduló

És igen, ismét eljött a Manikűrvadász ideje! A mostani fordulónak Nikkii volt a háziasszonya, aki lebonyolította a szervezést, és kisorsolta a párokat. Köszönjük!


Mindig nagyon izgatottan várom, hogy kitől is kell vadásznom, és a mostani fordulóban egy nagy kedvencemet, Ciiskát kaptam párul. Örülök, hogy őt kaptam, szeretem a blogját, a stílusát. Ráadásul előző fordulóban ő vadászott tőlem, most pedig én vadászhatok tőle :)

Olyan gyönyörű manikűröket készít, hogy fel kellett kötnöm a gatyót. Végülis hamar megtalátam azt a manikűrt, amit aztán újraalkottam.


Eredeti manikűr:
Ciiska a BPStől tesztelésre kapott BP-41-es lemezével alkotott egyik manikűrjét választottam. Imádom benne a színes alapot, és a hozzá választott mintákat. Az álomfogó külön kedvenc :)
Egyébként ezt a manikűrjét már korábban is kiszúrtam magamnak, és szinte már akkor eldöntöttem, hogy ha úgy alakul, ezt fogom újraalkotni. És láss csodát, teljesült is :) 


Eredeti manikűr

 Az én verzióm:
Szinte mindent meghagytam, úgy ahogy az eredeti manikűrben volt. Nem tudom, hogy a színes alap hogyan készült eredetileg (szerintem szivaccsal, - de javíts ki kérlek, ha nincs igazam), én dry brush technikával vittem fel a menta, rózsaszín, barack és citromsárga színeket a körmeimre. A nyomdaminta is ugyanúgy a BP-41-es lemezéről származik.
Nagyon tetszik ez a manikűr, annyira vidám az alap, és olyan mutatós hozzá a nyomdázás, imádom :)




A képek sajnos nem lettek a legjobbak, ezt nézzétek el nekem. 

Felhasznált lakkok és eszközök:
Barack : Essence - Indian Summer
Menta: Essence - Play with my mint
Rózsaszín: Essence - Forgive me
Citromsárga: Miss Sporty - 453
Fekete: Lovely Nr. 34.
Nyomdalemez: Born Pretty Store BP-41


Hogy tetszik az eredeti és a vadászott manikűr?

Ha kíváncsi vagy a többiek vadászatára, itt megnézheted őket :


20 megjegyzés:

  1. Nagyon nagyon jól néz ki! :)

    VálaszTörlés
  2. Csodás lett!! Nagyon szép a BP lemez is!!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon nagyon jól néz ki mindkettőtöké :)

    VálaszTörlés
  4. Mennyire jó lett!! Az álomfogó tetszik a legjobban ^^

    VálaszTörlés
  5. Szuper lett és nagyon szépen köszönöm a kedves szavakat, örülök, hogy most te vadásztál tőlem, hasonlóan izgalmas volt várni, hogy mit alkotsz, mint nekem az előzőben kitalálni, hogy melyik manidat válasszam :D

    VálaszTörlés
  6. Jól sikerült, és nagyon hasonló lett a színivilága is. (-:

    VálaszTörlés
  7. Ezt a technikát én is imádom! Nagyon mutatós, vidám nyári mani, szívesen viselném. :))

    VálaszTörlés
  8. Szép lett, különösen tetszik a nyomdaminta alá felvitt különleges színhatás!

    VálaszTörlés
  9. Hihi, szuperül lemásoltad, tök egyforma lett! :D Nagyon szép! :)

    VálaszTörlés
  10. Imádom az álomfogókat, csodaszép színek! Nagyon szép lett!
    puszi, Lisa

    VálaszTörlés
  11. Ez pont olyan, csak más a körömforma :) Nagyon tetszik!!

    VálaszTörlés
  12. Gyönyörű lett! :) Igazán nyárias hangulatú. :)

    VálaszTörlés
  13. Szépséges mindkettő verzióban! Nagyon szépek ezek a minták. :) És a sokszínű alap...ohhh :)

    VálaszTörlés
  14. Nagyon tetszik ez a színkavalkád és a minta is :)

    VálaszTörlés
  15. Hű, köszönöm szépen a kedves szavakat! :) Nagyon jól estek :)
    Örülök, hogy tetszik Nektek a manikűr :)

    VálaszTörlés