2016. március 31., csütörtök

203. TESZT ~ Born Pretty Store - Nail Vinyls NF 223

Born Pretty Store-tól kapott csomagból már csak egy termék maradt ki, amit nem mutattam meg, ez pedig egy nail vinyl.


Körülbelül köröm minta sablonként tudnám lefordítani.  
3 X 3 db minta található a terméken, azaz összesen 9 db sablont használhatunk fel. Igen nagyok az egyes matricák, ezért akár el is vághatjuk őket, és így több alkalomra elég lehet egy minta.
A háromféle minta alább látható:




A minta eléggé ragaszkodik a fekete alaphoz, tehát nagyon ragad, ezért én legalább egyszer rá szoktam nyomni a kezemre, hogy veszítsen a ragaszkodásából, és ne szedje fel az alapszínt.

Használata: úgy működik, mint a díszítőcsík
1. Lakkozzuk ki a körmünket.
2. Az alapszín teljes száradása után, helyezzük fel a nail vinylt.
3. Kenjünk fel egy második színt. Érdemes egy kontrasztos színt választani, hogy jobban kirajzolódjon a minta. ( van akinek a szivacsos lakkfelvitel jön be, de van, aki csak simán felkeni a körömlakkot.)
4. Húzzuk le a mintát.
5. Fedőlakk, és kész is.


Én nem szivacsoztam fel a lakkot az alapszínre, hanem egyből, a lakkos ecsettel kentem fel a második színt. Sajnos nekem nem igazán jött be ez a sablonos mintázás, valamiért mindig volt olyan része a mintának, ami összefolyt, elkenődött, szóval nem lettek tökéletesek a próbálkozások.
Nem lett a színem csücske ez a termék, maradok inkább a díszítő csíkoknál, azok eddig mindig működtek.

Azért készítettem manikűrt is, de látszik, hogy nem tökéletes. A középső ujjamnál annyira eltorzult a minta a köröm végen, hogy inkább kiegészítettem egy kis plusz lakkal.
Az alapszín a piCture pOlish Grace volt, erre vittem fel az Essence My love diary lakkját.



Másokon nagyon tetszik, de nekem sehogy se akart sikerülni normálisan a minta. Mindenesetre fogok még vele próbálkozni, megpróbálom kihozni belőle a legjobbat :D

Ha megtetszett ez a nail artos termék, akkor meg tudjátok rendelni http://www.bornprettystore.com/tipssheet-laser-nail-vinyls-irregular-image-nail-manicure-stencil-stickers-nf223-p-23903.html oldalon. Jelenleg akciós is, 1,37 $-ba kerül.

Az alábbi kuponkóddal (KMSQ10) pedig 10% kedvezménnyel tudtok vásárolni a BPS oldalán a teljes áras termékekből. Ha pedig 10 alkalommal felhasználásra kerül a kuponkód, egy nyereményjátékot szponzorál a BPS.


1 megjegyzés:

  1. Biztos ezt is ki kell kísérletezni, mint mindent. Nekem a ragacsos megoldások annyira nem jönnek be, de tényleg szépeket lehet alkotni vele.

    VálaszTörlés