2016. január 2., szombat

181. TESZT ~ Born Pretty Store - Körömfólia

Ez az év első bejegyzése, úgyhogy Nagyon Boldog Új Évet kívánok Nektek!
Az előző év értékelése kicsit még várat magára, szerettem volna minél hamarabb letudni a tesztelésre kapott termékek sorát.


Még kb. ősszel kaptam a Born Pretty Store-tól tesztelésre pár dolgot, és már csak a körömfólia maradt hátra (hmm, egy kicsit megcsúsztam velük :D).

Használata elég egyszerűnek látszott. Két réteg színes lakk, amiből a második még éppen nem koppanós. Erre kell rárakni a fóliát, fedőlakk és kész.
Nagyon sokat bíbelődtem vele, sokszor próbáltam már felaplikálni a körmeimre, de állandóan kudarcba fulladt. 
Általában az volt a baj, hogy még nem száradt meg annyira a lakk, amennyire kellett volna, így beleragadt, s lehúzta a körömlakkot. A másik eset, amikor túlságosan megszáradt már a lakk, ezért nem került a fóliából semmi a körömre.
Végül a Catrice Ultra Stay & Gel Shine fedőlakk mentett meg a teljes kudarctól. Pont sikerült eltalálnom a megfelelő állapotát a fedőlakknak, és egész szépen sikerült felapplikálnom a körömre a fóliarészletet. Mondjuk csak a középső ujjamnál látszanak a hópelyhek, azt tekintem elfogadhatónak.
Már arra is gondoltam, hogy lehet műkörmös kellék, és azért nem működött nálam, de valószínűleg nem az :D 
Elnézve a videókat, van aki simán, körömlakkra rányomja, de van, aki használ egy ragacsos anyagot.
Ha van tippetek, hogy mi volt a probléma, kérlek osszátok meg velem:)




Olyan klasszul néz ki pedig, kár, hogy nem igazán fogom használni. Legfőképp azért, mert már csak kb. 10 cm van belőle, a többit elpazaroltam a sikertelen próbálkozásokra :(

Használtatok már köröm fóliát?

Ha mégis megtetszett ez a nail art-os termék, akkor meg tudjátok rendelni a http://www.bornprettystore.com/holographic-nail-foils-starry-glitter-foils-nail-transfer-sticker-paper-p-22390.html oldalon. Jelenleg 1,99 $-ba kerül.
Az alábbi kuponkóddal (KMSQ10) pedig 10% kedvezménnyel tudtok vásárolni a BPS oldalán a teljes áras termékekből. Ha pedig 10 alkalommal felhasználásra kerül a kuponkód, egy nyereményjátékot szponzorál a BPS.


6 megjegyzés:

  1. Én rendeltem még ősszel,leveleset,hát én 2x próbálkoztam meg vele,de nem jött össze. :D Pont azokért amit írtál :D
    Szép meg jól mutat,nekem ez már az a kategória,amire nem szívesen vesztegetem az időm :/

    VálaszTörlés
  2. Már én is próbálgattam, mert küldtek nekem is ötöt, egy játék nyereményeként...azt hiszem :) Nekem már az is problémát jelentett, hogy melyik oldalát tegyem a lakkra, mert hát olyan vaksi vagyok :)) Viszont ebay-en találtam virág mintásat, rendelek onnan.

    VálaszTörlés
  3. Én a koppanósra szárított körömlakkra viszek fel egy réteg Moyra transzferfólia ragasztót. Vékonyan. Megvárom, míg áttetszőre szárad,és úgy nyomom bele. Simán körömlakkba nyomva hézagos lesz a minta. Mindenképp érdemes hozzá ragasztót használni, egyszerűbb vele, mint nélküle.

    VálaszTörlés
  4. Szerintem is macerás lehet a használata, mondjuk én még nem próbáltam, de így gondolom. :D
    A manikűr szép lett. ^^

    VálaszTörlés
  5. Nagyon szép, de ehhez nincs türelmem, sem alkalom viselni, elég feltűnő.

    VálaszTörlés
  6. Én is legutóbb kértem egy ilyen fóliát. :) Most pedig ezen a fólia ragasztón gondolkodom, szerintem megrendelem:
    http://www.bornprettystore.com/1bottle-16ml-nail-foil-glue-nail-glue-transfer-paper-glue-nail-foils-p-8082.html

    VálaszTörlés