2015. szeptember 9., szerda

153. Körmös tecnikák kihívás - 2. Water marble

Eltelt egy hét, és újabb fordulóval jelentkezik a Thimmyke által elindított körmös technikák kihívás. :)


A mostani téma a water marble technika volt.
Bevallom, nem szeretem ezt a technikát, eddig nehezen vagy nem sikerültek valami jól a kísérleteim, elég macerás is, szóval féltem ettől a fordulótól. (Itt megnézhetitek az első sikeres kísérletemet.)

Semmi ötletem nem volt, hogy mégis milyen mintát szeretnék látni a körmeimen, milyen színeket használjak. Úgyhogy random összeválogattam pár lakkot, és próbálgattam melyik működik egyáltalán. 
Szerencsére sikerült beválasztanom, és nagyon hamar megtaláltam a megfelelő lakkokat, és színeket is, amik jól működtek és jól is néztek ki együtt :)
A mintákat soha nem tudtam eddig egységesre alakítani, mindig összevisszaság lett a körmömön, de most szerencsére ez is jól alakult, és sikerült viszonylag egyforma, virágszerű mintát kialakítanom :)
Nagyon örültem neki, úgyhogy 2 napig fent is volt a körmeimen:D 

Az alapszín a Max Factor Glossfinity Opal halványszürkés lakkja volt, erre került az Essence Black is back fekete, She Nail Enamel Oje élénk rózsaszín, és egy átlátszó lakkból készült water marble virágszerű minta. Nem vittem túlzásba, csak a középső és a gyűrűsujjamra került minta. A két ujjamra, nem azonos színnel kezdtem és zártam a lakkok csepegtetését, ezért sikerült úgymond "ellentétesre" kialakítani a mintákat. A mutató és hüvelykujjamra került a She Nail Enamel Oje lakkja, a kisujjamra pedig a fekete Essence.






Felhasznált lakkok
Essence Black is back - fekete
She Nail Enamel Oje - rózsaszín
River de Loop Gel Nail Top Coat - átlátszó

Hogy tetszik a mostani fordulóra készített manikűr?

Többiek munkáit is nézzétek meg :


9 megjegyzés:

  1. Nagyon szepseges lett!!! Ugyi vagy! :)))

    VálaszTörlés
  2. Gyönyörű lett!! Nekem az előző is tetszett, megy ez neked!

    VálaszTörlés
  3. Nekem is nagyon tetszik, szerintem is jó lett. :))

    VálaszTörlés
  4. Aww olyan mint egy virág!Csodás lett imádom!

    VálaszTörlés
  5. Nagyon szép! Ügyes vagy, hogy sikerült ugyanolyan mintát felvenni mindkét körmödre! :)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon szép lett szerintem is!!

    VálaszTörlés
  7. Hű,brutál jók ezek a színek együtt. *-* Nagyon ügyes vagy,jól sikerült a water marible-d.

    VálaszTörlés
  8. Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszik Nektek is ez manikűr :) ^^

    VálaszTörlés
  9. Hát ez irtó jól néz ki, mint valami keménycukorka :)

    VálaszTörlés