2015. június 28., vasárnap

133. Dry Brush Flower

Végre volt időm és kedvem is egy kis nail arthoz. Mostanában nem nagyon viszem túlzásba az alkotást, inkább csak egyszínű lakkozásokat készítek. De mivel már régóta izgatja a fantáziámat a dry brush technika, ezért gondoltam, ideje kipróbálnom :)
Annyira megtetszett, hogy a próbálgatások után egy mintát is festettem ezzel a módszerrel. És mivel nagy kedvencem a virágminta, így természetesen ezt választottam :)



Az elkészítése a manikűrnek nagyon egyszerű. A körömlakkos ecsetről az üveg szélén lehúzzuk a felesleget, de érdemes még papíron is végighúzogatni párszor az ecsetet, hogy minél kevesebb festék maradjon rajta.

Majd a kívánt helyre, finom mozdulatokkal felvisszük a körömlakkot.
Először a leveleket festettem fel egy sötétzöld árnyalattal, majd a sötétlila lakkot vittem fel egymásra kétszer úgy, hogy nem teljesen fedték egymást a rétegek. Ezután következett a rózsaszín lakk azokra a helyekre, ahol lila szirmok nem voltak. Végül a virág közepét festettem meg egy barack és egy fehér lakk segítségével. A fehér lakkból került még egy kevés a szirmokra is.
Remélem valamennyire érthető, de ha nem, kérdezzetek bátran :)






Nagyon tetszik ez a technika, biztos hogy sokszor fogom még alkalmazni a későbbiekben is, hiszen nagyon jól fel lehet dobni vele a manikűrt, és ezer féleképp lehet variálni a színösszeállítást!

Felhasznált lakkok
Matt fehér-Lovely Matt White

Sötétlila - Zoya Odette
Rózsaszín - Max Factor Glossfinity Marshmallow
Sötétzöld - NYC Money Never Sleeps
Barack - Rimmel Peachella


Hogy tetszik Nektek ez a manikűr? Próbáltátok már a dry brush technikát? :)

8 megjegyzés:

  1. Nagyon szép lett. :) Még sohasem próbáltam ezt a fajta díszítést, de nagyon tetszik. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönööm!:) Nagyon egyszerű díszítési technika, érdemes kipróbálni, mert nagyon mutatós dolgokat lehet belőle kihozni :)

      Törlés
  2. ...very pretty nails!!!
    ...kiss...lu!!!

    VálaszTörlés
  3. De jó lett, nagyon ötletes, mindig csak paszatokat szoktak csinálni ezzel a technikával, pedig lám, lehet mintát is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony, lehet mintát is készíteni ezzel a technikával. Már agyalok is, mi lesz a következő :)

      Törlés