2015. január 3., szombat

104. Zoya Aurora - A szilveszteri nyertes lakk nálam

Nagyon boldog új évet kívánok Nektek! Egy kicsit megkéstem ezzel a bejegyzéssel, hiszen már jó pár napja volt Szilveszter, de jobb később, mint soha.

Szilveszterre készítettem egy nyomdázott manikűrt, és úgy volt, hogy tényleg azt is fogom viselni a házibuliban, de mikor rakosgattam a körömlakkjaimat, kezembe került ez a lakkocska, és akkor tudatosult bennem, hogy bizony nekem ezt KELL viselnem. Rögtön le is mostam a korábbi lakkozást, és felkerült a körmeimre a Zoya Aurorája.

Megvan már pár hónapja, de még nem kentem fel valamiért. Így ez volt a még nagyobb motiváció, hogy ő lesz a kiválasztott arra az estére.

Annyira csodaszép, hogy nagyon :D Nem tudok jó szót találni rá, a gyönyörű, csodás, stb. nálam nem elégíti ki azt, amit látok benne és amit érzek ez iránt a lakk iránt.

Na de inkább a képek beszéljenek helyettem, hiszen csak úgy lehet igazán érteni, miről is beszél az ember.:D


A lakk szerintem nagyon hasonló tulajdonságokkal bír, mint a Payton. 2 rétegben jól fed, tele van holocsillámokkal, amik miatt így szikrázik. A lemosása nagyon egyszerű. Fedőlakk természetesen került rá, mégpedig egy új kedvencem, a River de Loop Top Coat-ja, melyről egy bejegyzést is tervezek készíteni.  A 15 ml-es üveg pedig jó hosszú időre biztosítja, hogy sokszor kerülhessen rá a körmeimre ez a szépség.




A képeket vaku mellett készítettem, mert a nap nem akart kisütni és mert este volt :D. A kis gépemmel készült képek viszonylag jól vissza tudták adni, azt amit én láttam, talán kicsit sötétebb élőben, de nem vagyok biztos benne.

Nektek hogy tetszik ez a lakk? Esetleg megvan nektek?

5 megjegyzés: